2010

papír/akril 29x41.5 cm

„Természetfeletti, kifürkészhetetlen hatással vonzódik a ló az őt figyelő alakhoz. Kimeríthetetlen lehetőségekkel indulna vele felfedező útra.”

A kép megvásárolható, amennyiben még nem kelt el. Érdeklődni a következő e-mail címen lehet: szurrealista.festeszet@gmail.com

Két lépés a világ
S a hajnali ködtől nedvesen csöpög
A hang
december van - karácsony
A tompa délutánra ismét ráhajlik
Az este
A gondolat akkordja
Egy-egy mozdulatban
Sajátos ritmussal
Vissza-visszacseng
Ködkürt hangja vijjog
Szürke habsuttogás nesze
A lelkem sóhaja
Szakadatlan csörrenések- suttogások között
Diszharmonikus életem
Átbotlik az értelembe

***

A tér kopasz fái alatt
- egy szivar ürügyén –
Számolatlan léptek
Egymás szavát átfogva
Görbült utcáin az igazságnak
Foltos vakolatú gondolatok hajolnak mereven
Lassú lépések pince lépcsőiként
Csizmaszár igazságok fényképre torzított grimasza
Egy táj- fa-bokor,- ég.- villanypózna
Ahol kátránnyal ragasztott trónusán liheg
Az istentől elzsarolt Élet
A valóság hitele fölé a tisztaság
Kupolát emel
S a törhetetlen szókimondás fényes ívként átfeszül
A konvenciók szürke sablonja fölött
Miközben rongyos kabátjában tántorogva
Kisiklik görcsbe rándult ujjaim között
Az élet

Letöltés (mp3)

Michael Chocholak amerikai elektronikus és elektroakusztikus zeneszerző. Kezdetben gitárosként tevékenykedett, később újfajta hangzások kerültek érdeklődésének a középpontjába. "Nincs szükséged szájra a kommunikációhoz, nincs szükség szabályokra az alkotásban. Bármi lehet potenciális hangszer. Játssz rajta." - mondta, és ezután mindent hangszerként használt, amire csak rá tudta tenni a kezét: a gitár mellett a kompjuter, a dob és az üveg váltak főbb zenei eszközeivé. Darabjai absztrakt világokat vázolnak fel a hallgató előtt, és szürreális utazásra hívják egy olyan dimenzióba, ahol zaj és a harmónia természetesen tekeredik egymásba, egészítve ki a másikat.

Iron Chasm című zenedarabja az akusztikus gitárból nyert hangokból építkezik. A cím magyarul Vas szakadékot, vagy Vas űrt jelent, ami a zenedarab hangjait termő környezetre utal; ugyanakkor az angol "Harmonics", vagyis a harmonikus szó anagrammája is.

http://www.last.fm/music/Michael+Chocholak

http://www.artistserver.com/MichaelChocholak

Éjféli dohányosok

Mintha titkos szemek nyílnának, parázslik fel vörösen néhány cigaretta az éjszakában. Állnak csak ott, mint magányos bútordarabok, ócska szoba-tartozékok, a téren felejtve, ők, ezek az emberek; orrukból felhők szakadnak - félig füst, félig pára, s nyugtalan kísértetként a lámpaoszlopok magasságába szöknek. Cigaretta. Parázs. Mintha a lélek - úgy, úgy, a lélek izzana fel néhány pillanatra ajkuk között. Majd persze a nedves betonra hajítják cigarettájukat; egyik-másik rögtön kialszik valami pocsolyában, s amelyik nem, az fénylő zsírkrétaként gurul tovább a földön, csak akkor érnek véget, amikor utánuk lépnek, s eltapossák cipőjük talpával.
Milyen sokan képesek erre! Utána lépni és eltaposni saját lelküket! Szinte gyönyörködni benne, ahogy hangtalanul elhal egy izzás, s immár az utcára száműzött lélek nélkül térhetnek vissza várakozó otthonaikba: be az ajtón, fel a lépcsőn. Kulcsok csörgése zárban: ideje hát kirekeszteni az éjszakát, villanyt fel, csak figyelni a kémlelő lyukon át, ahogy éhes, bordáktól barázdált testű bestiaként, ravasz tekintetű farkasként a lépcsőházban garázdálkodik maga a sötétség.
Mennyi lelket tapostak most el ott, azon a téren! Persze kinek is fognak hiányozni, ha már gazdáiknak sem kellenek?

Utasok

Ablakok egymásutánja. Mint sietős busz, robog el mellettem egy épület. Fedélzetén kapaszkodó utasként ácsorognak a házban lakók. Utasok. Családok: apa, anya, gyerekek. Tekintetüket mélyen lesütve várakoznak a sárga szoba fényében.
A nappaliban a csillár himbálózik, ahogy suhan velük a lakás.
A konyhában izgatottan reszketnek, s koccannak össze a villák és kanalak.
A szekrények ajtói nyílnak és záródnak az utazás hevében, mintha csak lapulna valaki a belsejükben, pedig a régi, dohos ruhákat, a felakasztott, billegő vállfákat leszámítva üres.
Utasok. Apa. Anya. Gyerekek. Különféle méretű kezükkel kapaszkodnak a külön erre a célra felszerelt kapaszkodókba. Milyen gyorsan is suhan ez a ház! És persze a kisebbek, ó, de még a felnőttek is kérdezgetik egymást: - Mikor érünk már oda?
Teszik ezt úgy, hogy - bár talán ezt maguknak sohasem vallanák be -, fogalmuk sincs valódi úti céljukról.

Történelem

Ezt a várost nem építették, csupán kinőtt a földből egykoron, mint afféle fa, amely valamilyen különleges betegség miatt idejekorán korhadásnak indult.
Hogy tetőzzék a bajt, a városlakók úgy költöztek be ebbe a fába, mint csillapíthatatlan éhségű, aprócska szúk. Üregeket vájtak maguknak, és most ott szaporodnak, habzsolják a lakás falát.
Ez a város régóta haldoklik. De születik és meghal még sok-sok szú-nemzedék, mire végre utoléri a végzete. Ám ez a süllyedő hajó nem hagyja egykönnyen, hogy csak úgy elhagyják.

Kora téli éj az Éjszakák Városában: neon-drágakövek, magabiztos távoli csillagok az indigó égen.

Lángok

Itt tudod minden gyertya kialszik. Hiába is gyújtanál, egyedül a neon világít szakadatlanul. Persze azért néha próbálkozol: titokban gyertyát vásárolsz a sarki boltban. Az öreg eladó ajkát nyalva, ferde pillantással nyújtja át neked, mintha csak valami illetlen, pornográf árut vásárolnál. De ez csak gyertya. Húsos viasz némi kanóccal.
Hazafutsz, zsebedben az ígérettel. Magadra zárod a szobád ajtaját. Kulcsok zörgése zárban. A szomszédok alighanem megneszelték már, mire készülsz, de persze nem akarnak megállítani. Ellenkezőleg! Bezárkóznak inkább, hallgatásukkal segítik ténykedésed, még a lélegzetüket is vissza-visszafogják, nehogy egy véletlenül szabadjára engedett sóhaj elzavarja a kanócra imádkozott lángot.
Talán most sikerülni fog! - gondolják odaátról, homlokukat a falhoz tapasztva, miközben gyufát gyújtasz.
A tűz tehát a kanócba kap, a szobában reszketeg fényudvar születik, amelybe mélyen belefúrod arcod. Orrlyukaidon belélegzed a meleget. Nyelved hegyén valami rég elfeledettnek az ízét kezded érezni.
Ám ekkor képtelen szél támad. Valóságos orkán! Pedig hát becsuktad az ablakot, emlékezz! És mégis. A város bűzös lehelete. Egy mindent ízekre tépő ősi sóhaj. És huss, oda a drága láng.
Lepelként borul mindenre a végtelen sötétség, kénytelen vagy hát villanyt gyújtani.

Ez a város valamiért nem tűri a gyertyát, a tüzet. Még a cigaretta parazsat is rögtön el kell taposni.

Áttekintés

- Vannak itt magas házak, melyek egyenest az égig érnek. Olykor kiszakítják egy-egy felhő gyámoltalan, puha testét, és a sebből cipők hullnak a városlakók nyakába. Úgy közelítenek feléjük ezek a lábbelik, mintha csak el akarnák őket taposni.

- Vannak itt terek, amiket sehogy sem tudtak még elnevezni. Hiába aggattak rájuk mindenféle nevet, másnapra mindenki elfelejtette, mi volt az. Ezért hát leírták papírra. De másnap eltűnt a papírról a leírt szó.

- Vannak itt utcák, melyek sehová sem vezetnek.

- Ajtók, amihez senkinek sincs kulcsa.

- Kukák, amik gyomorként felemésztik a szemetet.

Ez a város gyár; maga készíti az éjszakát. Pórusaiból izzadja ki, mintha csak fekete olajat csorgatna fel az égre.

A házak itt szüntelen mozognak, őrült keringőben forognak egymás körül, körbe-körbe, soha sincs megállás, mintha csak a helyüket kutatnák. De sehol sem érzik ezek jól magukat, talán csak a városon túl lelnének némi nyugalomra, messze-messze társaiktól, de hát el semmiképp sem mehetnek. Szerencsétlenségükre mágnesként vonzza egymást irdatlan beton-testük; valami átok lehet a dologban.

Csatornák

Halkan megtelnek a csatornák a ma elhasznált elektromos fénnyel. Ide kerülnek végül az elmúlt pillanatok fényei: valami képtelen tölcsérbe a város méhében. Ha felfeszítesz egy csatornafedőt, valósággal elvakít a felgyülemlett, pedig már csak pislákoló elektromos világosság, melyet a város vezetékrendszere szállít tova, a föld alá.
Olyan sokan merültek már el itt. A városlakók végül mind ezekbe a csatornákba vetik magukat, amikor már úgy érzik, nem bírják folytatni az éjszakát.
Arcukon pimasz mosollyal merülnek el a sárgán reszkető izzásban.

Éjféli dohányosok

Állnak. Ott. A téren. Fújják csak a füstöt, s kerülik az orruk előtt lebegő parázs tekintetét. Néha szóra nyitják a szájukat, de végül mégiscsak hallgatnak tovább. A ki nem mondott szavak elenyésznek az orrukon kifújt füstben. Feloldódnak, ahogy ezek a téren állók is feloldódnak majd egyszer a csatornák izzásában. Talán arra gondolnak, milyen szabadon hömpölyögnek majd azon az éjjen a föld alatti vezetékekben, miközben cipőtalpuk bogárként kilapítja lelküket.

Olvadó horizontomon hártyás csembaló
csendélet – elfolyó porcelán idill vagyok,
alattam elhaló beszédek vígan viaskodva
ciripelnek – így srapneles örököse az időből
kiharcolt, fekélyes szókivitelnek én lettem. Itt
mások csecsbaszó legények csak – pislantgatva
csiripelnek,csengettyűs csúcsmorállal az út
porát feltépő rút helytartótenyészet jött meg:
ma túl korán adták be a berektőből amputált
korál lepkéknek a rózsaszínűre fújt halált. Nyerít, s
rúgkapál az élet: öblös maradékrészed add el
kipuhult agyvelőalkatrésznek vagy magvető
babazsúr szemétnek. Savanyú mondatsörétek
Menőfalva rábicfalán átrepülve köszvényességet
lopnak a holnapba, és ez rábír talán, hogy
patentírozd gránitvelős, horpadt panelmítosz
törekvésed – s mondd: nincs is kedvem az
egészhez.

Szét vagy szórva, mint a Kikládok, ez csinos
cigánymekka: egy méter sör uzsonnára
a pisztránghoz, meg vidám kedv: a strázsáló
zamatsziklákon a párzás lesz az irányelv ma.
Mázsányi torkosságcafat egy ovális fájdalom
kistálból, tehetetlen szorongásvonalak korzóznak a

tenyeremre kimásolt, megkövült mámorlistából:
de silány lett az idei pillanattúlélő kistábor.

/*Nipp: itt: Porcelánfigura
//*Srapnel: II. Világháborús tüzérségi lőszer
///*Rábicfal: Térelválasztó
////*Patentíroz: Szabadalmaz

lelkem égig érő súlya alatt megpuhul a beton, 
tőled elindulva, önmagam elől menekülök 
a város szürke vibrálásában, mely érdektelenül 
lehalkított tévéműsorrá válik a háttérben,
reszkető tudatom vasárnap délutáni emlékek 
kavicsait rugdossa a földön, míg el nem nyeli 
őket mohón a kétely rácsfogú csatornafedele, 
vérezve gurulnak előttem a végtelen járdán:

a bőröd szeplőinek lopva elképzelt érintése, 
egy arcodra tapadó lehullott könnyű szempilla, 
végzetes mosolyod az ablakon beúszó napfényben,
szemed mélységében tomboló zabolátlan vihar,
a szobád falainak titkos csendjében ott felejtett
gondolatok baljósan ringató, hazug nyugalma, 

sötét visszhang marad belőlük mögöttem, az út végén
lépteim hang nélkül vesznek hófehér hiányodba

Acél Béla lakatos már gyermekkora óta a Dunaújvárosi Vasműben dolgozott, a hajdani vas és acél városában. Először serdülő nagykamaszként, a szünidőben segédmunkásként, majd tanonc korában, szakmai gyakorlat alatt, végül a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után véglegesen.
Az apja, a nagyapja is lakatos volt, így természetesen ő is az lett. Apja büszkén emlékezett arra a korra – amit manapság átkos kommunizmusnak is neveznek – amikor a sztahanovista versenymozgalomban kiváló dolgozó lett. 1953.-ban már az 1956.-os tervet is teljesítette.
– Ezek voltak a szép idők! – sóhajtozott az apja az elmaradhatatlan söre mellett. 
– Kijött a karbantartó műhelybe Kuzmics elvtárs a városi pártközpontból és azt mondta. Elvtársak! A szovjet munkások Moszkvában már 3 évre előre teljesítették tervet, mi sem maradhatunk le. Pártunk legjobbjai, élükön Rákosi Mátyás elvtárssal olyan felajánlást tettek, hogy mi is túlteljesítjük a terveinket. Követjük a szovjet munkástestvérek példáját. Éljen Rákosi Mátyás! Éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan barátsága! 
Amikor idáig az apja eljutott az emlékezésben, mindig elsírta magát.
– Ez volt a hősi korszak. Félóráig tapsoltunk, utána meg volt ingyen sör és bőrös virsli! Ma minden lepukkant, szégyenleteses módon a várost idegenforgalmi látványosságként, mint a kommunista idők retro városaként mutogatják.
Acél Béla erre a gondolatra, egy nagyot köpött a műhely olajos padlójára
Már előre félt a hazameneteltől. Felesége, Kanalas Margit, akivel immár 25 éve élt együtt egy lepusztult panellakás nyolcadik emeletén, minden nap ugyanabban az időben várta a buszmegállóban. 
Együtt mentek haza. Mindent együtt tettek, percre pontosan, takarékosan, de boldogan. 
Az asszony dajkaként dolgozott a városi óvodában. Műszak után mindig lezuhanyozott, bedezodorozta magát, mert ahogyan ő mondta mindig:
– Kívánatos akarok lenni az uramnak! 
Ötre hazaértek, hattól hétig megfőzte a vacsorát, hétfőn és csütörtökön pörköltet galuskával, házi csalamádéval, kedden és szerdán grenadírmarsot, azaz krumplistésztát. 
Pénteken volt a maradék. Szombaton húsleves és rántott husi uborkasalátával és almás pitével, vasárnap maradék húsleves és paprikás csirke nokedlivel. 
Sietni kellett a főzéssel, mert fél nyolckor kezdődött a híradó, amit feltétlenül meg kellett nézni. A híradó után pedig jött a nagyfilm, amit ugyancsak kötelező volt megtekinteni, majd tízkor lefekvés, mivel mind a ketten hajnali négykor keltek. 
Gyermekük nem született, mert az asszony lány korában felfázott és félrekezelték. Emiatt aztán elzáródott a petevezetéke és nem esett teherbe. – Nekem ott vannak az óvodában a gyerekek, azokkal vigasztalódom. – mondogatta, amikor a gyerekről kérdezték.
A nap fő attrakciója negyed nyolckor kezdődött. 
Ekkor kellett Acél Béla kitüntetett élmunkás lakatosnak Kanalas Margitot a mennyekbe röpíteni, azaz teljesíteni házastársi kötelezettségét. Ilyenkor az asszony gondosan bevetette az ágyat. Elővigyázatosságból egy törülközött fektetett a lepedőre, nehogy összepiszkítsák az ágyneműt, majd levetkőzött és a várta az urát. 
Acél Béla, pedig jött, mint a menetrendszerinti negyed nyolcas járat. Elég volt csak egy pillantást vetni nejének bozontos barlangjára, rögtön működésbe lépett a szerszáma. Szerencsére az asszony nem volt nagyigényű, mert egy-két mozdulat után megelégedett a pillanatnyi teljesítménnyel. 
Volt egy egyezményes jelük. Ha átlagosnak ítéltetett a teljesítmény, akkor az aktus után egy üveg sör, ha közepes, akkor kettő, ha szuper, akkor egy üveg bort kapott jutalomként. 
Az aktus után az asszony azonnal a fürdőszobába ment majd a speizba és hozta a teljesítménynek megfelelő prémium sört vagy az üveg bort.
Acél Béla eleinte élvezte az egészet, de aztán ennek is elkopott a varázsa, amely később kényszerré fajult. Jöttek a kifogások.
– Tudod szívem kohókarbantartás van, benn kell egész estig maradni!
Minden túlórát elvállalt, nehogy időben hazaérjen. 
Kanalas Margit megértette, sőt, büszke volt az urára, hogy az milyen szorgalmas. De az elveiből nem engedett. Ami kimaradt, azt be kellett pótolni.
Béla se szombaton, se vasárnap nem tudott elmenni a haverokkal sörözni, vagy pecázni, mert neki teljesíteni kellett. 
Egyre nehezebben ment a dolog, a haverok állandóan ugratták. – Ne dolgozz annyit Béla, mert nem tudod megdugni az asszonyt. Összesúgtak a háta mögött. Egyedül Jani barátja tartott ki mellette.
– Te figyúsz! Vegyél pornóújságot. Azt nézegesd. Attól beindul a fantáziád. Csak a nejedet kell hozzáképzelni.
– De hogyan nézegessem, előtte ezt nem lehet.
– Mielőtt bemész az asszonyhoz, menj be a WC-be, mintha a dolgodat tennéd. Közben felizgatod magad.
– Ez sem megy, mert nem tudom az újságot bevinnem úgy, hogy ne vegye észre. A múltkor is majdnem lebuktam. A Népszabadságba rejtettem és bevittem magammal. Rögtön kiszúrta. Azt mondta, hogy én egy perverz állat vagyok, aki még szarni is a Népszabadsággal megy.
– Na, de megnézted a pornó újságot…és felállt?
– Felállni felállt, de amikor benne voltam egyszer csak kezdtem összemenni. Hiába gondoltam a legvadabb jelentekre, az sem segített. Szerencse, hogy még mielőtt végleg kimúltam volna, még gyorsan elmentem, így nem vett észre semmit… azaz csak egy üveg sört hozott be. 
– Hát… ez nagy gáz. Öregem, őszinte részvétem!
Ettől kezdve Acél Bélának pokollá vált az élete. Két hónap alatt 15 kilót fogyott, csont és bőrré soványodott. Már nem ízlett semmi, se, étel se ital, sem a kedvenc filmjei, sem a hétvégi paprikás csirke nokedlivel. Sőt, különös hobbija lett. Utálni kezdte az órákat. A falon az eddigi 3 óra helyett csak egy lehetett, a többit Margitnak el kellett rakni az ágyneműtartóba. Az üzemi orvosnak is feltűnt az állapota meg a különös szokásai, ezért beutalta a városi kórházba egy hetes kivizsgálásra.
Az asszony először megijedt, majd gyanakodni kezdett.
– Figyelj Béla! Nekem valami nagyon nem tetszik veled. Rohamosan fogysz, állandóan rossz a kedved, morogsz mindenért… és – nyelt egy nagyot, mielőtt folytatta volna – már a szerelemben sem vagy a régi. A sört is csak kegyelemből hozom neked. Mi van veled?
– Mi lenne! Sok a munka …rengeteg az idegeskedés…tudod az új tulajdonos elbocsátásokra készül.
– Nem mondasz igazat Béla! Nő van a dologban.
Acél Bélának elállt a lélegzete felesége női okoskodásán.
– Nincsen semmi nő a dologban. Ki vagyok merülve. Ennyi!
– Béla, Te hazudsz. Marika, a barátnőm szerint, te megcsalsz engem. Összeszedtél attól a szajhától valamit. Egy trippert, és a szövődményei miatt vagy rosszul. Azért hanyagolsz, mert legalább bőr van a pofádon, és nem hozod haza a bajt. 
– Menjél el te a jó édes anyádba a barátnőddel együtt! – hördült fel Béla, miközben az infarktus kerülgette. – Na jó, ha annyira akarod, elmondom mi bánt. Nincsen semmi nő a dologban, Te tehetsz mindenről, mert unalmas vagy, nem veszed észre, hogy minden olyan monoton, mint a százhuszonegyedik csavarmenet! Huszonöt éve mindent ugyanúgy csinálunk, mint a kezdetektől. Unalmas vagy az ágyban is! Vedd már észre magad!
– Miért? Mit kellene? Azt, amit a kurvák? – riposztozott Margit. – Én nem vagyok a kurvád, hanem a feleséged!
– Nem kapok tőled semmi gyöngédséget. A múltkor arra kértelek, hogy szájjal is próbálj meg jót tenni nekem, ezzel van tele az összes orvosi lap meg a tanácsadók. De te nem teszel semmit. Széttárod a lábaidat és gyerünk! Elegem volt ebből! 
– Szóval azt akarod mondani, hogy vegyem be a számba a koszos micsodádat! Hát te teljesen meg vagy örülve! Te egy orvosi látlelet vagy! Te gazember, most elárultad magad! – ordította az asszony és a keze ügyében lévő fakanállal ütni kezdte a férje fejét, miközben artikulátlanul üvöltött – Rád áldoztam a fiatalságomat és a lányságomat! Ezt érdemeltem, hogy kurvának akarsz tartani! Te… te… te szemét vén perverz szadista állat!
Acél Béla lelkében összetört valami, amikor lefogta az asszony kezét, majd bal tenyerével egy hatalmas pofont kevert le a nő arcára.
Kanalas Margit az ütéstől hanyatt esett. Percekig feküdt a konyha kövén, nem az ütés nagyságától, hanem attól a ténytől, hogy vele ilyen megesett. Amikor magához tért, felpattant és üvölteni kezdett.
– Takarodj a lakásból, mert rád hívom a rendőrséget! Menj a kurvádhoz! – zokogni kezdett.
Acél Béla szótlanul levette a bőröndöt a szekrény tetejéről és a legszükségesebb holmiját bepakolta. Az utcáról még felhívta János barátját, aki közölte, nem tudja befogadni, mert a felesége barátnője a Margitnak és nem akar vele összeveszni.
A bőröndöt betette a pályaudvari csomagmegőrzőbe és az éjszakát a padon töltötte. Szerencséjére a kórházi beutalója másnapra szólt, így csak egy éjszakát kellett hajléktalanként kibírnia.
A rendőrség a kórházból vitte el bilincsbe verve, rabszíjra fűzve, mint egy bűnözőt. A fogdában értesült arról, hogy a felesége jelentette fel, aki látlelet vetetett fel, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indult ellene eljárás. A feljelentésben az is szerepelt, hogy fajtalanságra akarta rábírni a feleségét és mivel az ellenállt, verte meg brutálisan.
Másnap kiengedték, mert elismerte a bántalmazás tényét, elmondott mindent a vizsgáló tisztnek.
– Sajnálom magát Béla, de nem kellett volna ütni. Itt van a város legjobb ügyvédjének a címe és a telefonszáma. Hívja fel és hivatkozzon rám. Meg kell támadni az orvos szakértői véleményt, és el kell érni, hogy a minősítés szerinti bántalmazás gyógyulási időtartama ne haladja meg a nyolc napot. 
Az egy nap távollétét, amelyet a rendőrségi fogdában töltött, a főnöke igazolatlan távollétnek értékelte és azonnal hatállyal felmondták a munkaviszonyát.
Céltalanul csellengett a városban, ahol született és eddig élt, ahol váratlanul tönkre ment az élete. Hirtelen rájött a megoldásra. – Hát itt van a „Vidám Martinászok” kocsma, ahol vannak olyan örömlányok, akik segítenek a szegény férfiaknak! – kiáltott fel olyan hangosan, hogy néhány járókelő utána is fordult. 
Végre itt megszabadulhat minden gátlásától és félelmétől. 
A kocsma kétutcányira volt a helytől, ahol éppen tartózkodott. A csehóig az utat rohanva tette meg. Lihegve nyitott be a füstös lepukkant helyiségbe. A kocsma fél gőzzel üzemelt, még nem volt vége a munkaidődnek. Egy-két lány, és a stricijük tartózkodott a bárpultnál. A dögösebb, nagy fenekű lányhoz lépett. Bátortalanul leszólította.
– Tetszik inni valamit?
– Ki a franc vagy te?! – felelte a nő, és végigmérte Acél Bélát, aki gyámoltalanul, bárgyú vigyorral az arcán, leplezetlenül bámulta a nőt.
– Nagyon tetszeni tetszik. – motyogta és egyre jobban zavarba került.
– Mi a francot akar ez a hülye? – fordult a nő a csaposhoz, aki nagyon élvezte a helyzetet.
– Dugni akar, nem látod? – felelte röhögve a csapos, majd segítőkészen Bélához fordult.
– Dugni akarsz kispajtás? Ha igen, elő gyorsan a farbával, és mutass fel valami lóvét, mert a hölgy barátja – rámutatott a bárpult túloldalán ülő kigyúrt alakú kopasz stricire – nem szereti az üres dumát. Kapiskálod, amit mondtam?
– Hát szexet szeretnék, de nem olyan szokványosat, hanem, olyan orálisat. – nyögte ki Béla, miközben elpirult. A Családi Lap orvos válaszol rovatában is így írtak róla.
– Hallottátok a kisköcsögöt, milyen választékosan fejezte ki magát? Talán szopatni akarsz kisfiam! – ordította a pult másik végéről a strici. A kocsmában többen durván felröhögtek.
– Hány éves vagy, mert nagyon rozogán nézel ki. Az ilyen fazonok nagyon macerásak. Sokat kell velük bíbelődni, hogy legyen valami!– fordult feléje a nő, és szánakozóan nézett rá – nem vagy te homokos? Mert akkor elmehetsz, ahonnan jöttél. Egyébként Vica vagyok.
– Nem. Nem vagyok meleg. Csak ki szeretném próbálni az orális szexet, mert a feleségem elzavart, amikor említettem neki. – nyögte ki a férfi. A kocsmában kitört a frenetikus röhögés. A csapos a pultot verte nevetés közben, miközben potyogtak a könnyei.
– Azt a nőt jól meg kellene rugdalnod! Aki ilyen hülye, az verést érdemel. – zárta le a beszélgetést a strici és Bélához lépett.
–Na, ide figyelj, kispajtás, térjünk a tárgyra. Sima szopás tízezer, de csak gumival, gumi nélkül tizenötezer, plusz a szoba díj, ami félórára 4 ezer. Minden megkezdett félóra további 4 ezer. Értjük egymást? Na mutasd fel a lóvét kispajtás! – fordult Bélához, miközben a dzsekijénél fogva magához húzta az ijedt férfit.
Acél Béla izgatottan kotorászott a pénze után, de csak négyezer forintot talált a nadrágja zsebében. – A dzsekimben van! – keresett tovább egyre idegesebben, amikor eszébe jutott, hogy a nagy rohanásban a pénztárcáját a lakásban hagyta. A strici arca eltorzult. – Átvertél kisköcsög! – hörögte és azonnal ütött.
Acél Béla a kocsma előtti parkban tért magához, ahová a kocsmából kihúzták. Zúgott a feje az ütéstől és a szégyentől. 
Elege lett mindenből, a városból, a szívtelen kollegákból, a mindennapos robotból és Margitból, akit a történtek ellenére még mindig hűségesen szeretett.
– Elszúrtam valahol! Valamit nagyon elbaltáztam! – sóhajtotta. De ekkor már csak egy dolog hajtotta: bosszút állni a világon az egész elbaltázott életéért, az elfoszlott vágyakért, a megaláztatásokért.
A lakásától nem messze, a kínai boltban vett egy faliórát, majd a maradék pénzéből a vegyes boltban 2 liter nitro hígítót.
Az utcán ebben a késő délutáni időben, nem járt senki. Az éjszakai műszak a vasműben már elindult, a szülők már hazahozták a gyerekeket vagy már bevásároltak. Egy nagy elhatározással lakása felé indult, mert tudta, hogy ma a felesége ebben az időszakban az anyjához megy be látogatóba, a kórházba. 
Felment a nyolcadik emeletre, be akart menni a lakásba, de a kulcs nem nyitotta az ajtót.
– Már a zárat is lecserélte! A rohadék! – üvöltötte, nem törődve azzal, hogy valaki meghallja.
Végső elkeseredésében a bejárati ajtóhoz verte a hígítós üveget. Majd a meggyújtott öngyújtóját a vegyszerbe dobta. A lángok hatalmas robajjal lepték el a folyosót. 
A fojtogató füstben a folyosó végén található bukóablakhoz rohant. 
Mielőtt kiugrott volna, még visszanézett. Látta magát 16 évesen apjával együtt, amikor beléptek a vasmű területére. Átélte újra Margittal az első randevú mámorát, az esküvői tortájának mandulás ízét, aztán már nem érzett semmit.
A rendőrség a betonon kifacsarodott végtagokkal találta meg saját vérében feküdve. 
Az arcára a mosoly ráfagyott, szemei nyitva meredtek a semmibe és kezében egy faliórát szorongatott, amely negyed nyolcat mutatott…