semmi mást nem csinálsz
csak ülsz egy padon
már csupán annyit tudok rólad
hogy létezel
észrevétlen nézlek
meztelen harangozás a délután
a válladról leomló csendben
egyetlen parknyi sóhaj vagyok
állok a mögötted torlódó
mozdulatlan térben
levelek ágak közt
a mindenféle szélben
néma utas
rostokló vonat a pad ahol ülsz
észrevétlen száguldasz belőlem
egy ismeretlen állomás felé
követhetetlen robogsz
nyikorgó váltók
hoznak-visznek-cserélnek
sínjeiden kisiklik a várakozás
azt hiszem még itt vagyok
lakatlan arcomon
megváltozott minden menetrend
ereimben lüktet közelséged
szólnék indulnék feléd
de a roppant sorompó
megállít mindent
mindent kívül tart
ami most hozzád érhetne
érinthetetlen tested-anyagod
túl van a hétköznapi csodákon
ehhez én már kevés vagyok
elvérzik minden próbálkozásom
csak a pad marad
na meg a harangozás
rögzült ívek formák
melyek közül egyikbe sem illesz

vártam míg lehetett

 Azt sem kérdezi meg senki, hogy akarsz-e olyan kis
szublimált húsistenkévé lenni, amikor vasvillára hágó
kéjeikkel próbálnak megszülettettetni – cinkelt odaadás
a gyöngyháztapétás reggeleken. Magam előre eltemetem,
ha tudom, hogyan sziporkázik majd a rezsim: lefűrészelt
zárszó minden kacskaringós létderbin – felhömpörödött
butéliák sorvadoznak a kékrókaprémes Givenchy-n.
/nekem meg csak egy spakni lószar maradt
//nem lehet, nem szabad
Balalajkázzák a márványhúsú agarak, hogy mindig csak
lefelé megyünk, és hiába minden orkánakarat, eleve röghöz
kötöttük kovácskalapácsos poézisünk – bugylibicska szaggatja
a habbetonból megpingált létfonalat Ingyombingyom
lányocskák, mint lombfűrészelt dödöllék ficamlanak felém,
hogy sáfárkodva közöljé -:jöttek, hogy elbóbiskolt vágyam
harmatcseppjeit a zsokélugasokban gyötörjék ki
/mindenhol csak Kalinkát vagy Royalt adnának
//sehol nincs minőség, hogy szakadnának
Szétnézek, és még mindig az adrenalin a legjobb drog,
ma el is ütöttem egy fekete macskát, ötletem nem volt jobb
hát a közterület fenntartó toportyánfarkasok fajanszra rakták
fel - itt a bugyellárisod, ha akarod elsodrod. Sükebóka igric
lettem, pecsétgyűrűs szószátyár, vastarisznyás korok őre a
cönögemadaras alváznál – fűzfánfütyülős törekvésem sorra
elhal minden szívemszottya bajtársnál.
/felkunkorodik a gyűlölet
// nem, azt nem lehet
Nuncsakupergettyűs fergeteg, mit róvok, pöszmétebokros
szemed alatt lám a betűbillog sistereg, egy kis sereg istenes
rím vagyunk csupán – de szólok, hogy a felső határ már biz
réges - régen kitudódott. Így hát maradt a megszokás, hogy
majd valami újat kezdünk magunkkal, turbékolás egy illékony
életben – azt hisszük azonnal, mindig és mindent, pedig nem:
félreeszmélt melléfogás.
/nem, azt soha
//le vagy szólva


/*Butélia: hosszú nyakú borospalack
//*Dödölle: tésztából készült étel
///*Sáfárkodik: gondoz, rendez, felelősséggel gazdálkodik
////*Fajansz: Ónmázas cserép, lágy kőedény.
/////*Igric: hivatásos középkori énekmondó, mulattató

A csizmám cuppog, tépné a sár: szívélyes fojtása hörögve húz.
Maradj, ha mondom! Hurkod repülve borul,
a párás freccsenés köpve nyúlik értem sziszegve,
karanténban elhullottak közt botolva sodor a szél.
Elkéstél!
Lehántják kínnal gyűjtögetett vékony zsíromat.
Alja az alsóknak szűkölhetsz! – vacogva, féregként lapítva flasztergödörbe űz.
Húsz évnek álmai vesznek. Prométheusz ikreként irtózattal nyugszom,
sós levek mocskában eszmélve kapkodok.
A ruhám! A szép ruhám kell! T'án leplezi kínomat.

2010

papír/akril 29x41.5 cm

„Egy lenyűgöző nőt látunk közösülés után. Miután felfalta a hímet, férfivá vált, nemi szerve elhomályosítja látásunkat. Innét már nincs menekvés. A varázslat megtörtént.”

A kép megvásárolható, amennyiben még nem kelt el. Érdeklődni a következő e-mail címen lehet: szurrealista.festeszet@gmail.com

szemében még tétovázik az éjszaka
meg sem szólal tanácstalan akár egy temető
a kocsma füstje még egy darabon követi
zsebében hosszasan kotorászik
majd bicikli nélkül indul tovább
egészen addig amíg oda nem ér
a kulcs már nem illik a zárba
a csikk tövig ég repedt ajkai közt
parázslik akár a szeme az elhagyatottságtól
még vár egy kicsit nem sokat
nem veszi észre hogy az ablakban állok
a függöny jól eltakar
s mire az ajtóhoz érek
már átbillen a láthatáron
utána futnék de anyám bent vár
s mi keresnivalóm van a lakatlan éjszakában?
az utcasarkon apám csak egy elfordult angyal
akit mindig szemből süt a Nap
és én állandóan csak a hátát látom

Tegnap még törött ceruzaheggyel rajzoltam 
betűid mocskos asztali mementóba,
te pohár alján olvadó vallomás.

Ma tengerről álmodó kikötő száraz csendje vagyok,
konzervdoboz rozsdáján megtapadó göthös üresség.

Nem kiáltom többé neved elmém magányába,
Te hús és vér díszébe rogyó múló szeszély.