Azt sem kérdezi meg senki, hogy akarsz-e olyan kis
szublimált húsistenkévé lenni, amikor vasvillára hágó
kéjeikkel próbálnak megszülettettetni – cinkelt odaadás
a gyöngyháztapétás reggeleken. Magam előre eltemetem,
ha tudom, hogyan sziporkázik majd a rezsim: lefűrészelt
zárszó minden kacskaringós létderbin – felhömpörödött
butéliák sorvadoznak a kékrókaprémes Givenchy-n.
/nekem meg csak egy spakni lószar maradt
//nem lehet, nem szabad
Balalajkázzák a márványhúsú agarak, hogy mindig csak
lefelé megyünk, és hiába minden orkánakarat, eleve röghöz
kötöttük kovácskalapácsos poézisünk – bugylibicska szaggatja
a habbetonból megpingált létfonalat Ingyombingyom
lányocskák, mint lombfűrészelt dödöllék ficamlanak felém,
hogy sáfárkodva közöljé -:jöttek, hogy elbóbiskolt vágyam
harmatcseppjeit a zsokélugasokban gyötörjék ki
/mindenhol csak Kalinkát vagy Royalt adnának
//sehol nincs minőség, hogy szakadnának
Szétnézek, és még mindig az adrenalin a legjobb drog,
ma el is ütöttem egy fekete macskát, ötletem nem volt jobb
hát a közterület fenntartó toportyánfarkasok fajanszra rakták
fel - itt a bugyellárisod, ha akarod elsodrod. Sükebóka igric
lettem, pecsétgyűrűs szószátyár, vastarisznyás korok őre a
cönögemadaras alváznál – fűzfánfütyülős törekvésem sorra
elhal minden szívemszottya bajtársnál.
/felkunkorodik a gyűlölet
// nem, azt nem lehet
Nuncsakupergettyűs fergeteg, mit róvok, pöszmétebokros
szemed alatt lám a betűbillog sistereg, egy kis sereg istenes
rím vagyunk csupán – de szólok, hogy a felső határ már biz
réges - régen kitudódott. Így hát maradt a megszokás, hogy
majd valami újat kezdünk magunkkal, turbékolás egy illékony
életben – azt hisszük azonnal, mindig és mindent, pedig nem:
félreeszmélt melléfogás.
/nem, azt soha
//le vagy szólva


/*Butélia: hosszú nyakú borospalack
//*Dödölle: tésztából készült étel
///*Sáfárkodik: gondoz, rendez, felelősséggel gazdálkodik
////*Fajansz: Ónmázas cserép, lágy kőedény.
/////*Igric: hivatásos középkori énekmondó, mulattató