Tegnap még törött ceruzaheggyel rajzoltam
betűid mocskos asztali mementóba,
te pohár alján olvadó vallomás.
Ma tengerről álmodó kikötő száraz csendje vagyok,
konzervdoboz rozsdáján megtapadó göthös üresség.
Nem kiáltom többé neved elmém magányába,
Te hús és vér díszébe rogyó múló szeszély.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.