2015. július 05. 14:28 - Komor

Dobos Krisztina - Pyrosaurusok éjszakája

Idén utoljára lement a nap . Járdákon

.villannak a torkolattüzek.

Petárdarobbantó tarajosok igyekeznek

egy hordozható rakéta kilövő állomásra.

Visszaszámlálnak mindenütt. Kénköves bűz

terjeng az égre ( ember ezt nem vallja ki.)

Ez a Pyrosaurusok éjszakája.

A harangzúgás mindent betetőz.



Most ormótlan Virágot lőnek fel az égre

ott riszál az el a hold előtt,

szirmot nyit egyből s fénylő bibékről

földre hull a pernye( szájam tátom )



Most zöld bogárrajt zúgatnak a fák közé

S míg itt piros szárnyú halak cikkanva

égi fekete tóban szerte riannak ,

átellenben fatörzsre szegezve

bamba tűzkígyó forog. Forog elunva magát, tüzét,

mint kinek hasából sosem fogy el a muníció –

bő tűzesőt köpdös a földre.

Izzó szotyola héjakat.


Fogy a tár ,potyog a patron egyre csak az

üres töltényhüvelyek.

A Pyrosaurusok újratöltenek.

Nekem is lőttek. Nincs hova bújnom.

Szólj hozzá!
2015. július 05. 14:28 - Komor

Dombóvári Csongor - Nárcisz téli álmot alszik

avagy lábjegyzet-féle Psyché télikabátjához (Kemény Lili)
 

Évek óta járja a csíkos utcákat.
Célja nincs, társa fénylő szempár,
kóbor macskaszem.

Kígyók nyergében fordul,
villás nyelve befonja az alvókat.
Halad időben.

Mert önnön magát nem találja,
se magában, se másban.
Két nyelv, egy tenger, egy idő.

Állóképek sorozata
barlang domborulatán.
Változó fényforrás.

Jobbra siralom-tó, balra
lánctenger: kora reggel
tömött sorokban indulnak húsért.

Így ébredek.

Ó csupasz fák kontrasztja a látóhatárhoz!
Elkent fehér gondolatok felhők pokoli nászán!
Csak egyszer állhatnék be én is közétek!

Hisz a testem már befogadtátok,
a lélek emberi még.
Belülről rohad a világ felé.

Meginog a csönd.
Egyik fülében az élet süvít,
másikban a néma ég szelel.

És a súlyos, kimoshatatlan fémszag.

Tölgyfaleveleket csipeszelt a szárítóra.
Köztük lebegek sárgán, de tisztulva.
Nézzük a fákat és elvágyunk innen.

Majd messze szállnak, lentről tán égi vázlatok,
én maradok itt, és csak száradok, száradok.

Szólj hozzá!
2015. július 05. 14:26 - Komor

Antalovics Péter - (myxomatosis)

maga jött haza
bevérzett szemekkel
fél fejét kezében tartva
a kedves korcs macska
azt mondta jól elvoltak
együtt aludtak
mindenkit meghágott és fordítva
csak most zsibbad a nyelve

meg tudna enni
ki tudna cserélni magával
térdepelve hallom ahogy kinn szól az üdvrivalgás

interjút készítenek vele
azt mondja nem tudja miért zsibbad a nyelve
és repedezik a bőre

naiv voltam
a macska értette az okaimat
és lefényképezett

a vitrinbe másztam
kristálypoharak közé

Szólj hozzá!
2015. július 05. 14:26 - Komor

Szőke Imre Mátyás - Fotó

érzékeny felület az arcom
könnyen kirajzolódik rajta a tiéd
szemünk ha összeér az orrunk és a szánk
megengedem hogy rámnagyítsd magad

amikor egyedül hagysz
csodálkozva visellek mint idegen maszkot
lassan halványuló fényképed vagyok
azt hiszem
sok múlik azon hogy ilyenkor
mennyire tetszem magamnak

és mind felelősek volnánk
az egymáson hagyott képért
a láthatatlan fény a film a papír
az idő által megcsiszolt vagy
összekaristolt lencse mind
a miénk

én még senkit se láttam
aki a róla készült felvételre tekintve
ne azt várná hogy
szép legyen

Szólj hozzá!
2015. július 05. 14:22 - Komor

Farkas György - In memoriam

nincs film; csak egy fénykép, nagyon-
nagyon régi, még nem is éltél, amikor
készült, öreg hársak alatt, a képen kétoldalt,
félkörívben rokonok, barátok, szomorúan,
feketén, margaréták mindenütt, mert
a fehér (egyes országokban a gyász
színe) szintén beleillik a képbe, és feketén
fűződnek fel a gondolatok az érzelmi
szálakra, mert már nem akarsz semmilyen
történetet elmondani, meg sem próbálod,
csak némán lapozgatod a családi albumot

Szólj hozzá!
2015. július 05. 14:21 - Komor

Szakállas Zsolt - Pattintott

A féloldalas letartóztatás iniciáléban toporgó ultrahang.
Átejti a nyomatékolt bikinit.
- Maszk, irigylem délibábjaid, kötélhúzásom arra jó, a kedved átcsorogjon a forradalmi klisén. – gesztikulál az epilógus.
- Hosszas győzködés után az ütleg nyalánksága sorszám. – Mi ez, ha nem bizalomvesztő fasírtba szúrt kamásli? – Megetetni a fészkükből kihullott madárfiókákat, akik piknikus éllel keresztezik a templomi túszdrámát? – Ó passzus, passzus, rendre visszadobálod a hitelkérelmeket . – az inaktív mese megsokszorozza lépteit, hogy utolérje a szamárhátat.
- Féltékenységből csiholt frigiditás nem is ért az őshüllőkhöz. – Miért kéne bántani a kiszámíthatatlan ribilliót? – Leugrani a patkánybolháról, szétválasztani az összetapadt helikoptereket, nincs ennél nemesebb feladat. – a hekker bízik az erejében.
Próbáld meg rögzíteni a hashajtót a plátói szigorban, s a bársony búzája feltornyozza a malmokat.
Kortyolj újra a szivacs felkentjéből, s a bőrödön érezheted a kötélpálya izgága döfködését.
Szüntelenül céduláról dolgozni, a bekeretezett nullponti pudli lyukacsos fedelű cserélgetése közben…
- A kikényszerített randevú meszesedő ponthegesztőkön gázol át a tömény megnyugvásig. – Létezik-e balta, ami idegösszeroppanást idéz elő a fekete pillangók körében? – Talán túl messzire merészkedem, ha azt merem állítani, a festőállvány igazából betáplálja a nektárt a kifogyhatatlan erejű baljóslatba? – a törpe kacagva csúfolódott.
Az udvariassági gesztus keltette kapocs mogorván néz rá: - Te törpe, ugatásod hagyatéka beletörődés a satírozásba.
- A verhetetlenség szállóigéje ajkadon kivirul, s a cuclik egytől-egyig megbánják, hogy a komoly bánásmód ivadékai jó metafizikai érzékkel rendelkeznek. – Szorosra húzott csuklya a szempillák hópelyhein, s szánalmas minden közlekedés, amikor denevérnek keresztelik el a szondát.
Inhaláló lárvákhoz még a hang se jusson el, s ne kívánja senki a szakkifejezések számát növelni.
Még hogy a puskatus bizalomtöbbletre tehet szert…
- A prézlivel beszórt hajcsavarónak nem sok köze lehet a lakberendezéshez. – A képregények olcsó spirálja immáron rossz riportalany a kötelező vámvizsgálat után. – Önnek, uram, két pecsétgyűrűje volt, tehát a klimaxos trapp önkaristoló. – a virgács tudja, hogy a kemoterápia az egyetlen módja a cukorbevitelnek.
- Bábákból nem születik öngyújtó. – S a passzus igazán szégyellheti magát, amiért holdköveket gördít az akadályverseny elé. - a képkeret csendesen hátrébb húzódik.
- Ki hallotta már a loknik halotti énekét? – Bizony, máglyára valók a szempillák hópelyhei, mégis, az érdekes az, hogy a tetraéderek szívderítő mesterei az abortusznak. – a zongora bőre kifeszül.
Összekaristolt vízlépcső, mindez egy csillag alakú amulettért. Meg lehet ütni a trillázót, ám a vulkánok így is felvonulnak. A nyomatékolt bibircsók jól sejti: térdelésből nem származhat szinapszis…
- Szerepjátszás, manikűrözött körmeid a fakósággal rokon tűzdelés kopjafái. – Mikor érik már be a fürge ujjak utasítása a fehér tajtékon? – lázban vergődik a kamásli. – A tüzet okádók rajongótábora népes, s a sorompókat sorban felnyitja a hajcsavaró. – A visszadobált hitelkérelmek lekerülnek az emlékmű magasából.
- Pucolás! – adja ki a vezényszót a kényszerzubbony. – Ha a féloldalas letartóztatás nem leli meg a másik felét, a suhanó szán inkubátorba kerül. – Ki képes felülmúlni a rossz intézkedések tanácsadóit? – A hosszas győzködés? - A szamárhát, ami rúdugró egy színjátékban? – Piknikus él, ne keresztezd az irigyelt maszkot, különben vonításra nyílik a kutyák szája!
A forradalmi klisé átrándul a bizalomvesztő fasírtba, s a céduláról dolgozó megfojtja az elgémberedett duettek ponthegesztőit.
A lyukacsos fedelű cserélgetés betáplálja a nektárt az összetapadt helikopterekbe.
- Gesztus szárad szelíd lankán, a hamvasztást oltár elé vezeti. – közli kényszeresen a diavetítő.
- Miért, hogy a nyalánkságok bizalmat élveznek akkor is, ha a sürgönyök elcsenik
barkácskészletünkből a kicsírázott parafint? – az epileptikus híd: csömör fekélye, magához öleli a bajt.

Szólj hozzá!
2015. július 05. 14:20 - Komor

Komor Zoltán - A megnyúzott vitorlás

A parton hálóba akadt kagylók csattogásaitól reszket a levegő. Bennük gyöngyök helyett kíváncsi szemek kémlelik a halászfiúkat. Odébb a mólón egy kapitány a vitorlását nyúzza késével. Cápák úsznak a kikötőbe követve a vérszagot.

Később sirályok sebzik vörösre az eget. A sebekből kiforduló alkony a nyílt vízre csalogatja a halászlegényeket. Elkötik hát a megkínzott hajót, miközben a kapitány még mindig a lenyúzott bőrt tisztogatja. (Ha elkészül, menyasszonyi ruhát varr majd ebből jegyesének, aki folyton csak a fejéhez vágja: jobban szereted azt az átkozott bárkát, mint engem, őt kellene feleségül venned egyszer.)

A megnyúzott vitorlás húsát marja a sós víz, ahogy szeli a gyöngyöző habokat, alulról cápák harapnak ki belőle falatokat, a csillagok közé tülköli minden gyötrelmét, miközben fedélzetén a matrózfiúk már boroshordókat gurítanak elő. Mámoros éj után sirályok kaparják elő a napot a felhők közül. A tengerészek sorfalat állnak a fedélzeten, merev péniszük a hajnal előtt tiszteleg, olykor a korallzátonyok felé kurjantanak: – Ezt múld felül! – kacagva kidüllesztik csípőjüket.

A vízbe hullt spermacseppek gyöngyökké válnak, amit egy sellőlány gyűjtöget, és fűz bele hajába. A fiúk végül kifogják ezt a sellőt és a hajó orrához kötözik. A tűző nap lassan szárítja testét, lehulló pikkelyei ezüst érmekké változnak, és elnyeli őket egy tengerfenéken éhesen tátogó kincsesláda. A sellő olykor szomorú dalokat énekel a szerelemről, hangjától elharapják nyelvüket a szirének, és magukat ölelik át csípős karjaikkal a medúzák. Hallgatják a fedélzeten henyélők is, majd meghúzzák a borosüveget, és távoli szigetekről fantáziálnak, elásott kincsekről és kalandokról, lagúnákról, ahol hatalmas mellű, vörös rákasszonyok ollóikat csattogtatják, a matrózok a sziklák mögül lesik őket, aztán elbődülnek és rájuk rontanak hálóikkal.

– Csak az kap este vacsorát, aki meghág egyet! – rikkantják, a rákasszonyok azonban nem hagyják magukat: forgatják éles ollóikat, néhány szerencsétlenül járt fiúnak véres csíkot húz az égen lenyesett pénisze. (Vijjogó sirályok kapják el őket röptükben.)

A sellő dala megakad, amikor végül hatalmas zátonyra fut a hajó. A tajtékokba fúlt kismatrózok homlokán egy megszabadult lány csókjának nyoma piroslik. Zsebükbe utolsó levált ezüst-pikkelyeit dugta, hogy legyen mivel lefizetniük az alvilág révészét, ha csak el nem kötik az ő csónakját is a kis csibészek. A sellő nézi, ahogy kihűlt testük most a fenékre süllyed, ahol koporsóként fekszenek tátogó kincsesládákba.

Távol a part menti forró sziklák körül ködként kavarog a hullámpermet. Itt a kapitány esküvőjén a vitorlás-bőrbe csavart ara összeesik mielőtt még kimondhatná az igent. Tengervizet köhög a markába, azzal együtt néhány pislogó kagylót, amiből gyöngyök helyett a halott matrózfiúk bánatos, bűnbánó szemei szegeződnek egyenest a kapitányra.

Szólj hozzá!