1

Éjszaka indigó papírt teszel a párnád alá, s reggel bágyadtan figyeled álmaid sötét lenyomatát a fehér lepedőn. Ha közelről nézed ezt a fekete kriszk-kraszkot, bizonyosan emberek arcát látod kibontakozni a vonalakból, s ha még közelebb hajolsz, talán már azt is, hogy mindannyian nevetnek.
Boldog, boldog álmok! - gondolod, s miközben elkezdesz beágyazni, egy láthatatlan közönség kárörvendő, gonosz kacagása kíséri minden mozdulatod. Amikor a lepedőt hajtogatod, a vonalak - mint fagallyak - a földre potyognak; sötét százlábúként szaladnak szét, s eltűnnek a padló repedéseiben.

2

A lány egy marék, még meleg viaszt emel a szájához, és ahogy csókot nyom rá, a képlékeny, fehér anyag felveszi ajkának vonalait. A körvonalat őrző viaszt a fiúnak adja, aki hazaviszi, és este az ágyába fekve a párnája mellé helyezi azt. Elalvás előtt a sötétben még hallja, ahogy a feje mellől suttogni kezd a kirajzolódó száj. Ezek a szavak reggelre lángba borítják az ágyat, s miközben a fiút feketére falják a lángok, fehér, szerelmi tócsává olvad az ágyban őrzött viasztömb is.

3

A lány bejárva a sötét családi ház pókhálós szobáit csókot lehel a lámpákra, amik egyből felfénylenek és világossággal öntik el a lakást. A fényben sorra fedezi fel rég nem látott családtagjait a kanapén ülve, ágyban fekve, vagy sarkokban gubbasztva. Látja, megtört az arcuk a sok éves sötétségtől. Sírni kezd, ahogy tébolyult tekintetű, viasz bőrű családjára néz. Könnyei aprócska villanykörték: pukkanva törnek a földön, a fény kiszökik belőlük, s csillagokká válnak az égen.
Mennyi távoli, meleg családi szoba pislákja ott magasan!

4

Az idős hölgy és az unokája felülnek végül az óriáskerékre. A kislány - talán hat-hét éves - már nagyon izgatott, egyedül a hölgy szemei kerekednek el, ahogy egyre csak gyorsul és gyorsul a kerék. Néhány perc elteltével már szédületes sebességgel pörög, éles szél csap az öregasszony arcába, és mintha csak pókhálót fújna le, lefeszegeti róla a ráncokat. A hölgy minden megtett körrel fiatalodik. Húszéves fiatal asszonyként száll végül le az óriáskerékről, mosolyogva tapogatva az arcát. Kézen fogja unokáját és elindulnak haza. Mellette egy nyolcvan éves idős hölgy topog, aki hiába sír és kaparja magát, nem tud megszabadulni az arcára kapaszkodott ráncoktól. Hosszú az lassú az út hazáig, s kerülőt is be kell iktatniuk: a semmiből egy temető állja útjukat.

5

És az irodista végül szárnyakat ragaszt az asztalán sorakozó aláírt szerződésekből, majd kiugrik az emeletes ház ásítozó ablakán.
Milyen magasra fognak vinni engem ezek a papírok! - gondolja, és valóban, magasan a házak fölött száll, feljebb és feljebb repül, már az eget készül megérinteni. Ám ekkor egy kósza szellő - mintha csak kék cérnákat kapna fel - lefújja a szerződésekről az aláírásokat, a férfi pedig megállíthatatlan zuhanásba kezd.

6

A régi ágyon félig betakarva öntudatlan öreg nő fekszik. Lábán mély, vörös seb, akár egy szakadék, belőle hangyák hosszú egyenes sora masírozik elő. A konyhában már fő a tea: egy fiatal lány sertepertél, csészébe önti a forró italt, majd tálcán az ágyon fekvő beteghez viszi, s megitatja vele. Az üres csészét végül a hangyáknak adja, azok pedig felkapják és viszik a hátukon a porcelán poharat.
Az idős hölgy - mintha csak gyógyszert kapott volna - rögtön felül az ágyban, lábán a seb beforr, és megöleli az unokáját. Ám ekkor újabb seb nyílik a kezén - a lány siet a konyhába, újabb teát főzni. Így telnek napjai, pillanatnyi győzelmek a sebek fölött, s egyre több a hangya a lakásban. Már a teafüvek közé is bemásztak.

7

Nekifeszülök a bejárati ajtónak, testemmel feszítem, hogy kivédjem az esetleges külső támadást. De az elmarad, odakinn csönd, s belátom, ostobaságot művelek. Kilépek hát, szétnézek: sehol senki. Már indulnék vissza, amikor becsapódik az ajtó. Teljes erőmből próbálok bejutni, de odabentről valaki nekifeszül a bejárati ajtónak, testével feszíti, hogy kivédje az esetleges támadást. Hamarosan felhagyok minden próbálkozással, körbevesz, átlényegít a csönd; már nem próbálok bejutni a saját homlokomba.

8

Reggel pórázzal a nyakadban ébredsz - a zsinór oly hosszú, hogy nem is látod a végét. Elindulsz, követve a nyakadba akasztott kötél útját, hogy rálelj újdonsült gazdádra, talán hogy hódolj neki, talán hogy lázadj ellene (magad sem tudod, melyik), de a kötél mintha soha nem érne véget.
Néhány óra és elfáradsz, leülsz a földre, ám ekkor valaki megrántja a távolból a póráz végét, amitől egyből talpra ugrasz.
Folytatod az utat.

9

Micsoda hatalmas város terül el benned - bőrödön éjszakánként apró foltokként átfénylenek a házak fényei. Képzeletben egy lányt látsz, amint végig szalad a kiürült, sötét utcákon, s így kiált: - Él még rajtam kívül valaki ebben az átkozott városban? Hahó!
Felelet nem érkezik. Üres szobákban pislákoló lámpák. A bordák mint rácsok: egy lány dörömböl rajtuk kétségbeesetten.

10

A lány - miközben alvó párját nézi egy éjszaka - aprócska ajtót fedez fel a fiú homlokán. Kíváncsian nyitja ki, s ahogy bekukucskál rajta, kicsi, meztelenül futkározó lányokat pillant meg. Őrült féltékenység keríti hatalmába s rázni kezdi párját. Ahogy így rázza a fiút, az ajtón sorra potyognak ki az aprócska meztelen nők az ágyra, onnan le a padlóra, ahol a lány sorra eltapossa őket.
A fiú felriad. A lány hosszan szeretkezik vele, miközben vörös tócsák száradnak körülöttük a szőnyegen.