De te mindjárt azt hiszed, célja kell hogy
legyen mindennek: állsz kint a megváltás
piskótaszirtjein, s közben meg neurotéka 
folyik a redván át lábaidra – locspocslelkű 
pálinkabecsvágyás lágy tömegek százain:

Szinte mind így vagyunk ezzel - így vagy
úgy, de a megbánás cikcakkban, lám belénk
hasít kauzitált jókedvvel – az út szélén nézd 
itt lassan vak rézlepkékké válunk, arcunkon 
elég a pír: hézagainkkal ittasan determinálunk 
holmi habarék szótengert, meg humuszgyúrt
emlékpapírt dobálunk krókuszos pillanatainkon 
-hengerbucskázva rója köreit szirupagyunk, 
valami vörös anyag körbefon, s mintha engem
utálna a szememen át besétálva: tudom, ha csak 
betélpálmától is, de az biztos, hogy még betép 
máma – intergalaktizáljuk szeméthalmunk:
dobd ki magad, aztán ne nézz hátra.