itt hagyom ezt a lelakott nyarat
a szélcsend bénította levegőben
ragadt karmákat
és a bőrömre tapadt várost
a muszájszerelmekké lett
utcákat ahol verseim kóborolnak
elhagyom őket is
olcsó gondolatkorcsok
múzsáim arcai is az útszélre vetve
csavargók koszos körmeit cirógatják
szelíd pilláik

egy homlokomról csorgó verejtékcsepp
magával sodorja az előttem lévő
távolságot és helyét délibábbal
borítja be

a napba nőtt országutak
és autópályák felé
nem indulhatok

az olvadó vonatsínek nyakamon tekergőznek
nem visznek innen

kiút kell
átlélegezni magam az épületeken túlra
de csak hő szökik le tüdőmbe
fojtó cementgyötrés telít
múzsák kacaja
csavargók szánalma
forró város lakik száraz nyelvemen

valahol a szél hűs tavat fodroz rajtam