Az imágó ütemsorompót nyom a kezembe.
Megszállottjai az adrenalinnak, talán ti megértitek, miért mond minden ígéretes ajánlatra nemet…
A fütty levélcserepe radírt torzít, a hiányjelekben bővelkedő horkolás nárciszokra ront. A kék tintába mártott madárcsőr-hegy kriminalisztikai szakértő: felelős a korrodálásért. Az ellentmondások felrobbant petárdagyárára egy homokszemcsékkel eltorlaszolt alagút vigyáz.
- A műkönnyeket senki ne tekintse a sajátjának! – figyelmeztet az ütemsorompó.
A tejszerű emlékezés horgonyt horgonyhoz présel.
- Ne szakítsd ki a kártyát a bizalomból! – csillag üregesít lőtt sebet az elforgatott dobtárig.
Immár a hörgők hálózsákja rázkódik rettenetesen, s keleti bölcseleteket gyűjt szenvedélyesen a pizsamás játék borostája.
- A kedvezmények megnyirbálása, a lőporteszt még nem bizonyítják, hogy a frissesség mártír. – a mag ügyfélszolgálata árva koronákat alkalmaz…
Metánfényezés idomítja az ízletes ostyát, embercsempész rétes hamarabb kihűl, ha a tájolók hosszú nyarat jósolnak.
A rekesz megakadályozza az ajándékozást, önvédelmi reflexét egy kötélcsomóra bízva.
- Hát melyik klán tagja vagyok én? A homároké? A sorköteleseké? – kesereg az imágó.
- Egy marék parázs, ami nem alszik ki egy marékban, kialszik kettőben! – üzeni messziről egy mocsárba hulló hajtincs. És valóban: a hamvadó liliom fejtetőre áll a sárga köpések vázájában, s zöldpont, igen, zöldpont lesz az aktualitások mélye.
Zuhogó csermely borzongó bőre előkészület egy hátmasszázsra, s a kő a kertnek komoly, férfias jelleget ad.
- Vadóc kistanyák felé megdőlt forgalom, gyújtsd fel az avaron gunnyadó szerepkört! – uszít a leminősített skandalum. Az dzsungelszökevény abroncs megváltoztatja a szemhéj rezdüléseit, a közös súlyok hatástalanítják a bandzsa delejt. Lásd, alattomosan kúszó szerveink a nedvszívó vidámparkban, és nincs esély rá, hogy a madárcsőr-hegy elforgatott dobtárrá változzon.
Nyársat bökdös az esélylatolgató, madárúton a szakszerű rögzítés.
- Köszönöm, sárkányok, hogy kihúztátok a beleimet! – kikönyörgött beöntés a vallásalapítók klímaberendezése, levágott fülcimpájú nyakék torkoskodik a sózott húsú teknőnél.
- Itt vagyunk mindannyian… A felépített vár egyetlen, örökös gesztusa, a tél, ami ripacsikra-lerakó, a tobzódás, ami nehezen küzd meg az árnyékok orgiájával.
Törvényünk rendje igazabb tőlünk, de nem szabad egyetlen szombatunk se.
Ki szarvazta fel a potyautas zötykölődését? Ki nyúzta meg a pattintott kőkorszak centrumát?
Tó ringat lemondó krisztusokat, s klikkesedés közelget: a navigálás kristálygömbje savanyú, gyémánt alá folyik a megmérettetés, csak a fütty higanyszála idétlenkedik folyton a városlakókkal, akik hátrakapkodják a fejüket.
Vak imák zúgása bökkenő, a tömörített láz kiömlött tintába gázol, fillérek csörgése és kullancstermő tőkék dűnéi verik föl a vasúti csomópontokat.
- Ha a tél ripacsikra-lerakó, a rekesz miért akadályozza meg, a rétes mihamarabb kihűljön? – sokszor onnan zúdulnak ránk századok, ahonnan az embercsempész köhintés füstölögve kimerészkedik.
- Kínzószerek, kínzószerek, eleve hiányoztok a várbörtönökből, s még ti állítjátok, hogy télen a legnehezebb a hóembernek, mert répaorra megnyúlik, akár a láp lidérce?! Igaz, a haladás szolgálatában felhígul a forrónyom. Ezért arra kérlek benneteket: ritkán mossatok arcot is, mert a sok fecsegésből egyszer csak kifogy a szusz, s a homárok azték stílust gombolyítanak a függelemsértéseitekből...