tábort bont bennem az ép ész:
élére hajtja a sátor ponyvát
néz lefelé
akkurátusan lassan
közben simítgatja
néz lefelé
aztán tekeri tekeri
néz lefelé
mossa a sarat a karókról
kefével folyó víz alatt
néz lefelé
többször is átdörzsöli
aztán egy ronggyal szárítja
néz lefelé
van ebben valami mániás
ahogy élére hajtja
aberráltan mechanikus
ahogy simítja
kényszeresen precíz
ahogy tekeri
kataton farokszorítás
ahogy a kefét
szerintem húzza az időt
szerintem be van szarva
szerintem mégis itt marad
a rohadt életbe
ezt nem lehet ép ésszel
kibírni.