„Az álom életszükséglet, főleg a művészeknek / mégpedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy az álom nem pihenés, hanem narkózis az érzéstelenítés nélkül töltött ébrenlét után. Az ember nem lehet éjjel-nappal magánál…”   Manuela Gretkowska Metafizikai Kabaré

2.

Sárgaláz gyötör az erkélyen.

Sokkos állapotban vagyok az ébredéstől, májam pedig elégtelenül érezvén magát szentségel és félreköp. Talán mégsem kellett volna tegnap már azt az utolsó Sztolicsnaját letolni, hiába mondtam G.-nek, hogy ne töltsön. Már számtalanszor megfogadtam, hogy semmi alkohol, csak Mary Jane-el kollaborálok, és mégis. Ezek a borzalmas illemek, amikor emberek találkoznak, és akkor jön az erre muszáj inni egy kupicával.

Most meg itt csöpögnek az elhullott legyek az eresz alól az arcomba. Az üveg dohányzóasztalon átlátva számlálom őket a csempén: 5745 darab. A szél felhozza a bazsalikomkommunák vergődésének testes illatát a kertből, mire a senchám meghűl annyira, hogy bele merjek kóstolni. A zöld teát soha nem iszom forrón, inkább langyosan. Jót is fog tenni ez így kora reggel.

Észreveszem, hogy a hamutálban bújócskát játszanak az eldobott cigarettacsikkek, de többnyire nem megy jól nekik. Még alig kelt fel a nap, ezért hangulatfokozásként egy aromagyertyát égetek a teraszon, aminek nagyjából semmi értelme. A gyertya csonkján már kökörcsinkeringőt járnak az olvadt viaszlakók, ahogyan vesztüket érezve duhajkodnak a forróságban. Bőrömön halált megvető bátorsággal kapaszkodnak fel a libabőrturisták, nem ismervén sem embert, sem istent – csak másznak tovább.

Egy szál semmiben szívom a Stuyvesant-om a szedelődzködő napba bele mélyen, a tejfeles füstcsíkok pókhálókat kaszabolnak a támfánál. A család még odabent alszik, de előre látom, hogy még így is A. lesz  jobban elfáradva egész nap, pedig ő már tízkor lefeküdt, én meg hajnalig filozofálgattam barátaink és a Fehér Özvegy társaságában.  Tudom, hogy még vagy másfél óra, mire ilyenkor vasárnaponként magukhoz térnek, s azonfelül is B. lesz az első - kicsit bekapcsolja még a Cartoon Network-ot, kókadozik a Micimackó mintás takarótenger alatt, majd kirohan hozzám a szobámba, hogy menjek vele Legózni.

De ezúttal minden felsűrűsödik, mintha telihold mászkált volna tegnap éjjel az égen, és a harmadik cigi után mozgolódást hallok a szobából. Bevonszolom magam, adok egy jóreggelt puszit mindkettőjüknek, aztán elmegyek lezuhanyozni. A tus szirmaiból ömlő folyam felpezsdíti a bőrömet / bekenem magam mentás tusfürdővel alul is, hogy szinte csípjen.

Reggeli helyett egy fél narancs.

Mint később kiderül ez nagy hiba, hiszen éhesen soha nem vagyok partiképes, hovatovább óráról órára nyáladzó vadállattá vedlek. De megint ellazulom az egészet, és csak útközben veszem észre, hogy már megint nem ettem azzal az ürüggyel, hogy majd kibírom odáig. Mindig ez van, amikor családi délutánt tartunk az üzletközpontban.

Kisvártatva az autó sebváltónál sorakoznak izgatottan a szivárványszínű karácsonyfák, hogy újra hintázhassanak egy jót, és én meg is szerzem nekik ezt az örömet A.-val természetesen már azon összeveszünk az első sarkon, hogy milyen zenét hallgassunk. Naiv nőies megfontolásból az elkerülhetetlen slágerekre szavaz, míg én inkább egy korai Dijf Sanders koncertfelvételt hallgatnék. A vasúti kereszteződésig ezen vitázunk, aztán a nagykanyarban felveszünk egy stoppos gyerekülést, ami pont jól jön, mert így legalább bele tudjuk rakni B.-t, aki közben szintén az idegeimre megy. Át a felüljárón lenézek az autópályára és látom, ahogy zebramintás pályamunkások festenek fel fehér festékes pamacsaikkal nyúl sziluetteket az elválasztó csíkok helyére. Mindjárt megérkezünk.

Az üzletház bejárata feletti tetőteraszon Pókember épp lenyomja a krokodilember Dr. Connorst, de még sikerül beparkolnunk, mielőtt a déli szárny összedől a küzdelemben. A parkolás nehézkes, de kifizetődő, ha a felső szinti bejáratnál talál helyet az ember. Ezúttal sikerül is. Felcsatolom B. síléceit, hogy épségben eljuthasson a bejárati tolóajtóig, és én is szöges cipőt húzok. A távolság harminc méter lehet, de nem árt ha elővigyázatosak vagyunk az ilyen csúszós trákszőnyegeken.

A plázában a szokásos kaotikus tömegárubuzgalommal feszülnek a színes textíliák az üzletek kirakataiban, melyek párhuzamos vágással jobbról és balról is zakatolnak mellettünk. Rögtön a belépő folyosón egy információhalmazzal teletömködött, folyamatos áramellátású doboz kiáltozik újabb vendégért, de mi kegyetlenül elsétálunk mellette.

B. persze megint nem bír magával, ahogy ez lenni szokott, így a kényelmetlenségérzéssel meglocsolt kínos nevelési szándék elkerülhetetlen velejárójává válik a hasonló ívű kiruccanásoknak, és ez nem kis örömömre szolgál. Türelmemet már hónapokkal ezelőtt elvesztettem valahol a kertben még. Homlokomon vörös izzadtságcseppek versenyeznek műlesiklásban, amelyik előbb leér a nyakamig, pontot szerez. Ettől ingerültté válok. Próbálom visszatartani B. akut hisztizését, szabálytalan hangulat elváltozásait, kellemetlen helyzeteket teremtő megnyilvánulásait, de már a éttermi részen vereséget szenvedek. A mozgólépcsőn már simára boronált türelemmel nézek ki a szemgolyóimból, ittassá válok a sablonmozdulatoktól, klón mondatoktól. Még arra is rávesznek, hogy hetedszerre is megnézzem azt a tetves akváriumot, miközben már előre tudom, melyik oldalon milyen színű halak vannak. A cápák épp aprított szörfdeszka törmeléket reggeliznek, szójavérrel. Egy szakállas fazon a ráják termében katasztrófafilmet forgat.

 Az ajándékboltban megveszekedett cerkóf hűtőmágnesek duhajkodnak a fehér fémlapokon, az egyik véletlenül a zsebembe ugrik fejest. Még nem vagyunk elkésve a filmről, úgyhogy lesz idő a gyereket beadni a megőrzőbe, ahol kedvére kalózkodhat, amíg mi művelődünk. Merthogy nem minden hétvégén adnak távol-keleti filmeket egész nap. Ezt ki kellett használni. A mi jegyünk szerint az Azumi fél óra múlva kezdődik. Igazán remek darab. Aya Ueto csúcsformában.

A gyermekfelügyeleti megbízás űrlapjára egy Nyugat-Német Faber Castell ceruzával felírom a telefonszámomat, aztán még látom B.-t, ahogy golyóágyúként belerohan a gyerektömegbe: vékony kezecskék és lábacskák száz fokos szögben repdesnek keresztbe.

Filmelőzetesként leadják a Versus béna bemutatóját, ami alapján az sem fogja megnézni a filmet, aki eddig elvetemült rajongónak számított. A.-nak el is megy a kedve az egésztől, majdnem bele is fojtja magát a sajtszószba, de amikor megemlítem neki, hogy holnap meg Wong Kar-Wai filmeket adnak, újult erőre kap, és épp időben tér magához a kezdéshez.

A mozivászon jó kondiban lévő fénypamacsai házimeccset játszanak szivárványszínű teniszütővel majd’ két órán keresztül. A szamurájlányok öltözéke a japán gimnazisták egyenruhájára hajaz, amitől aztán fel is áll egy darabig, és hiába próbálom lenyugtatni magam, hamarosan azzal az ürüggyel, hogy pisilnem kell, egy unalmasabb résznél elvonulok a toalettre maszturbálni.

Minden mikropillanat feltorlódik az elmémben, önző megrázkódtatás csurog rám, és én tudom, hogy ezt akarom mindenek felett.

A film története közben jócskán előrehalad, de még visszaérek a véres részekre.

Egész tűrhetően csapkodnak felettem a vasárnap változó hangulatú hullámai. Kiváltom B.-t a megőrzőből, és látom, hogy a háttérben vértócsákban vonaglanak az apró kis matrózok, meg néhány ellenséges kalóz. Falábú Jack elvonul, mert a thai konyhán épp frissen sült garnélákat osztanak. Veszünk is belőle párat. Emellett vacsorára csomagoltatok még pirított tésztát is, hogy A.-nak még főznie se kelljen. Bosszúból kitalálja, hogy menjünk le az alagsori diszkontba bevásárolni. Én már inkább mennék, de mivel úgyis mindig a nők döntenek, ezért nem vitázom sokat. Az üzlet igazán egyedi. Olyan, mint a másik ezer az országban.

De már észrevettem, hogy minden hipermarketbe más típusú emberek járnak. Lássuk csak. A SPAR vagy CORA kicsivel drágább, mint a többiek, viszont szebb a környezet és a jó minőségű termékek vannak nagy választékban, azért a tehetősebbek járnak oda nagyrészt. Láttam már ugyan szakadt alkeszokat is S takarékos kétdekás rummal, de nem ez a jellemző. A Penny Market meg a TESCO a buta arcú idióták lelőhelye. A félnótás birkanemzedéké, akik bénán vezetnek, és egyátalán nem azért vesznek Suzukit, mert olcsó, hanem mert minden sorsszerű. A dolgok megtalálják egymást, vonzódnak egymáshoz, mint a mágnes két oldala. Így hát a TESCO-ba értelemszerűen vademberek járnak. Csúnyák és göthösek, arcuk együgyű, és jobb, ha meg sem szólalnak. Ha időnként mégis normális, kellemes küllemű emberek tűnnek fel ilyen helyeken, az csak azért van, mert nem volt nyitva semmi más a városban. Ők a kivételek, akik szemtanúi lehetnek a visszamaradottság diadalának.

Sietek, ahogy csak tudok. Én vagyok a mentőkötél, ami kiemeli a csomagot a veszélyzónából.

Közben plutónium pajzsomat magam mellett tartva folyamatosan fogom fel a rám zúduló közönyt. Sikeresen eljutunk a pénztárig, ahová hegyi trollok merészkedtek le barlangjaikról ma estére kasszázni. Három éticsiga húz el a kódleolvasó bíbor sugara felett. Menekülés tovább. A Navaho dohányáruslány megjátszva mosolyog, de aztán már azt sem, amikor meghallja, hogy hét tekercs Rizzla papírt kérek.  A központi tolóajtóig 11,6 –ot futok a kék/fehér/piros bevásárlószatyrokkal, és pont ezzel az idővel lettem megyei ezüstérmes 100 méteres síkfutásban, a szakiskolában. Újra fent a felszínen.

Időközben a Hold is felkéredzkedett a látóhatárra, és máris azon foglalatoskodik, hogyan túrja ki a Napot a helyéről. A parkolóban kávészünetnyi keresgélés a sorok között, míg aztán sikerül megtalálnunk a fehér nyulat a baloldalon. Nem vagy valami bőbeszédű ma apa. A felüljárón hangyakaptárnyi tumultus, a lejátszóban ismét a fülkárosodásig játszott népmesés gyerek Cd kolompol. Csak nyugalom.

Az életünk egy autósztráda. Egész végig ott szöszmöszölünk a mindennapos torlódásokban, hogy aztán a lehajtó sávra térhessünk. Sohafölde kapuja végre megnyílik. Balról-jobbról gyermekkorunk fái már úgy öregesen, de még kacsintgatnak ránk, meg néhány kurva is a körforgalomnál / gyere édes.

Olyan szilvalekvárt kenegetnék rájuk, mint amilyet később a pirítósra otthon - persze, hogy feleszik a pirított tésztát. Csak a petyhüdt bambuszdarabokat hagyják meg tunkolni. Ostorcsapáshegynyi élcelődés A.-val az esti filmen. Mert végül akárhogyan is húzzuk, eljön a vasárnap esti nagymozi ideje, ami vélhetően most is egy*két éve látott blockbuster lesz. B. harmadszori felszólításra sem hajlandó fogat mosni, ezért bemegyek a szobájába és megerőszakolom az egyik összerakós játékát. A mesekönyvek félig kilógva a polcokról tágra nyílt szemekkel kíváncsiskodnak a vállam fölött. Bosszúból sietősen bebújok a paplan alá, és a fal felé fordulva magamba roskadok: újabb vasárnapot éltem túl.

(folyt. köv.)