kanyargó fém spagettit zabál sikítva a sárga féreg,
csápjaival elektromos indán kapaszkodva vonszolja
magát hipnotizálva a tarkán villogó lámpák között
pillantást sem vetve az utcán műpéniszeken marakvó
frigid nőstényekre, akik körül újkori barlangrajzok
száradnak rá a régmúlt falaira, hogy értelmetlenül
üzenjenek az ismeretlenségből az ismeretlennek,

hamis erotikát táncolnak vad szektákba tömörülve
a városi éjszakák nővérei, simulva a fények
fátyolához, alkoholt ejtve rabul zavaros vérükben,
maguk köré csalogatva a rájuk vágyó ösztönöket,

félbetépett lelkek kanyargó sorokban kutatják sorsuk
utolsó még megmaradt csörgő érméit pénztárcájukban,
kocsma ajtókon bűzös mámorban szédül ki az igazság,
hogy másnap teste a vécé felett vezekeljen a bűnért,
de előbb még megtalálja egy hajnali padon valaki
álmait, ki épp szerelmet kerget messze egy utcalánnyal,

nincstelenek birtokolják a mindent, ott ahol a nyugvó
mozgólépcsők között gépek fújta koszos szél kapja fel és
viszi tova a reményt, hova a kövön alvók ábrándja
soha nem követheti, ki a rengeteg karmai közül,

zarándokok indulnak el kihűlt otthonukat keresni,
aszfaltba kötött utakon járva kényszeredetten szorítják
az Élet hideg kezét, miközben sáros tócsák tükrében
röhög rajtuk a Halál, mert tudja, hogy már nincs velük dolga.