A tárogató klímaberendezések megszűntek létezni…
És ő ott állt, egy gondozatlan sírhant szélén, nikotinnal telepumpált tüdővel, a fiatalság elixírje a hátára erősítve és csak nézte-nézte, ahogy a kihegyezett karók fokozatosan belenyomódnak a komor tekintetű fakír hasába.
A selypítés teljesen visszahozta őt abból az álmodozásából, ahol is az elaprózott cukorkák tört angolsággal kezelték a szecessziós mályvát.
Így veszünk mi lovaglóleckét egy oktávval feljebb az olcsó mézbehasalástól.
– Ki teremti képmására a szeplőket, ezeket a virgonc, ítéletre képtelen fároszokat?
A birkózásra hajlamos epeházi centrum? Vagy a lőrés, mely kaleidoszkópokat mumifikál?
Kérődzés helyett inkább már az ostor nyele, füllentő madár helyett pedig a piaci szektor délibábja, mely nem más, mint toporzékoló praxis!
Mert bilincsben kattanó korallzátony minden lótás-futás és csak a hámozatlan uborkák a megmondhatói, a szakadatlan készségeskedés miért nem csiszol apokrif köveket…
- Irgalom, irgalom! – kiáltott fel ekkor a fakír, aki elmulasztotta megöntözni a sírhanton békésen legelésző, csőrepesztő, kékesen villogó kokárdákat.
- Te is csak egy lábatlan füles vagy! –vetette oda neki foghegyről a kenetlen gombolyag pesszimista üllője.
És ő ott állt és talán túlzottan is elkomolyodott: - hát melyik ultimátum képes arra, hogy rövidzárlatot okozzon a csörgővisszhang cölöpöket izzasztó, fiskális zenéjében? –tette fel magának a lehengerlő kérdést.
- Maradj meg tőzeglápnak, fordítsd élére a hajhullást, szopd egy bonbonokkal ékes csatornapatkány izgató mellbimbóját, a hullás peckes májfoltja várhatóan majd megjutalmaz érte! – kötekedett a tengeralattjáró.
Ennyit a babérokról, ennyit a csepp szűrőjű kerekdedségről…
És ahogy tanácstalanul ott állt, egy gondozatlan sírhant szélén, rendesen könnyekre fakadt.
Ezalatt hóna alatt a puma szokásos vizitjét végezte.
- Ti időtartamok, kormányt ragadjatok, különben a dugasz spanyolnáthája kalandvágyó mechanizmust fertőz!
Vonjátok felelősségre a narancslé kertész csótányait, mivel a hiány ércfaragó és az a megátalkodott fakír elmulasztotta komposztálni a légyirtó káposztabambulit! – ez volt a haldokló öregcsont utolsó, bölcs utasítása. A sírhant eközben folyamatosan nevetgélt. – Ki tiltja meg nekem?
- Ki tiltja meg nekem? – ismételgette.
- A tárogató, ami óriási pikkelyek között morzsolódó legenda! – dühösködött a fakír.
A gyufacingár pedig, aki eddig hallgatott, egyszerűen ráfröccsent a privát közösködés pőre hangárjára, mitől a kalapácsvető tréning kiérdemesült pátosza berezelt.
- Zsírpacnik, ott lebegjetek, ahol a farkasmag aktív, ahol a kriminalisztikai sajtológépek gyógyíthatatlanok! – a mélyből felmerült egy tengericsikó, ő nyerített ilyeténképp.
- Gyertek közelebb, ti halhatatlanok, oltsátok el a mécseseteket, mert bizony ostrom alá került a véletlen sóhunyásnyi csalétke. Ki mérgezte meg az elvonókúrát? A grillezett százalék? Ki fog ezután hinni a fakír csodatévő erejében?
A nedves mohák hátraarca kilincs egy kazamatán, s akit a népvándorlás lidérce szorít, nem nyerhet bebocsátást az évelő növények közé! –és ahogy ott állt, akár egy próféta, feltartott kezekkel, ivadékai feltűzdelt érmű, messze hullámzó evidenciákként átlépték azt a sorompót, ami egy lámpa hatásfokába volt bebugyolálva...
- Hiába, nyelni muszáj, akkor is, ha azok a gézengúz, bolondságokra vetemedő ákombákomok néha felberregnek a gúny töviseiben! – fakadt ki a fakír.