nyári fények kúsztak be
a műteremmé kinevezett konyhába.
Szálakra foszlott maradványaid,
mint homokkal szórt vakírás, szanaszét
a vásznon. Látásod tompul, tapintásod
finomodik. A kezed öregemberes,
a vonásaid durvák. Toszkán kerteket
képzelsz, monokróm, szürkeárnyalatos
képet. Ez lenne a főmű, sokadik változat,
ami mutatja, hogy mit és hol rontottál el.
Robban a belső táj G-dúrban, makett
egy dallamról, amely végül töredékben
marad.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.