türelmetlen halálba zendül
a pillanat és dühödt
kopogása vad viharba tolul
mint véres óceán robban
a partra a néma fivér
akit a halak öklendtek
a földre s a nap izzó
erejével szétszárítja a testeket
a zárt ég alatt a perzselt
földeken no meg a dühödt
Isten aki öklével veri az ajtót
hogy pillantásától rettegve
szomjaznak a percek
vésőt markol a kéz és
a halál dühödt és elvadult
örömmel lát munkába
a sérült ivadékokon és
a kísérleti nyulak igába fogott
testén befejezni a metszéseket
kezdem tehát elölről