2015. január 13. 17:06 - Komor

Müller Tamás - A sivatag

Az alábbi, megtörtént történetet egy megtörtént faág meséltette el velem: Megrakodva, igyekezve a porban, melyet homoknak hívnak, kallódtunk, vagyis egyedül én megrakodva a sötét erdőben szombaton. Homoksivatagnak is lehetne nevezni ezt a gyönyörű bányatavat, melyet a nagymamám rakott rá a parazsas tűzben, a katlanban ezüst. Nyeltem, köptem a homokot rúgtam a whiskybe. Hatalmas, nyavalygó ólajtón lovagoltunk, nyakunkba volt akasztva a főnök és a bicikli. Az ólajtó alján egy hatalmas, fekete nyolcas káromkodott. Ha jól emlékszem a baracklekvárt szidta, ami kilométerekkel ezelőtt esett le a fémpontyokkal megrakodott hajósnapló dobozáról. Rút, vastag, szemtelen kötelek üldöztek, azt hiszem a homlok tájékán. Vad, leláncolt ősemberek holttestei voltak odakötözve tonnányi fekete cérnával, mely cérnák mindegyike elmondta a napi miatyánkot. Szilvaszagú, szivárgó hordók is hozzánk voltak kötve, melyekből csak úgy áradt a csütörtökszag. Négy kötél is tartotta a tömérdek faragóval megrakott iskolatáskát, egyenesen az ólajtó közepén. Jól lezárt mérgek díszítették a kavicshegyeket, amiket söprűkkel zártak el a roncsoktól. Éjjel a roncsok a kavicsokra támadnak. Éppen éjjel, úgy, ahogy ezt a múltkor már megtették. Kanyargós légpuskák lövéseit lehetett hallani a miniszoknyával díszített tájban. - Hozza kérem a levesemet! - szóltam oda a pincérnek, akinek hőscincéres kötényéből csak úgy köpködtek az öngyújtók. - Lenne egy szoknyakérdésem! – Parancsoljon - böfögte a pincér. - Nyanya!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://katapultkortars.blog.hu/api/trackback/id/tr337070923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.