1
 
 A város egyik forgalmas utcáján megjátszod, hogy árnyék vagy. Hűségesen szegődsz a kiválasztott járókelők nyomába, talpuk szinte a tiéden tapos, ahogy a falhoz súrlódva követed őket. Az emberek végül megelégelik ezt, és a sarokba szorítanak.
 
 - Mégis mit művel? - kérdezik haragos hangon, te pedig valósággal elborzadsz, amikor látod, hogy nem is az emberek, hanem a követett járókelők dühös, fekete árnyékai.
 
 2
 
 Elszunyókálsz a vonaton, és álmaid egy képregény-buborékban jelennek meg a fejed fölött. A többi utas jól szórakozik a látott képeken, ábrándozva mosolyognak egy-egy mesebeli tájat látva, vagy pironkodnak egy pucér lány felbukkanásán. Végül csak nem állják meg, ujjukkal a buborékhoz érnek, ami egyből szétpukkan, te pedig csodálkozva nyitod ki a szemed.
 
 3
 
 A fiú karácsony éjszakáján körbejárta a falut, belesett a házak ablakán, és figyelte a szoba fényében nevetgélő családokat. Végül leült az út szélére, és sírni kezdett. Könnyei rögtön átváltoztak karácsonyi gömbdíszekké, és tovagurultak a földön. Ekkor egy fehér ruhás lány libbent ki a sötétbe, fölszedegette, és a ruhája alá dugta a díszeket, majd a fiú felé nyújtva kezét, kacér mosollyal az ajkán bevezette az egyik házba.
 
 4
 
 Papírrepülőket hajtogatsz, és kidobálod őket az emeleti ablakból. Figyeled, ahogy nyílhegyként állnak bele egy bárányfelhő bundájába. Szegény felhő, teli van már velük a háta, és sehogy sem tudja őket kirázni magából, bárhogy is próbálkozik. Majd csak sikerül neki - gondolod, és mosolyogsz a gondolaton; szinte látod a meglepett városlakók arcát, amikor fehér papír fog esni az égből.
 
 5
 
 Madarat röptetsz - egy károgó varjú lábára kötöttél madzagot, és figyeled, ahogy a magas házak fölé száll. Valahányszor visszahúzod a földre, csillogó ékszert tart a csőrében, amit a tenyeredbe pottyant. Sokáig csinálod ezt, mögötted már kupacba gyűlik az arany. Honnan ez a sok ékszer? - töprengsz, de választ csak később kapsz, éjszaka, amikor az ablakodon kikémlelve észreveszed, hogy egyetlen csillag sem pislákol már az égen.
 
 6
 
 A horgász sokadjára is a vízbe lógatta csaliját, de amikor kihúzta, ismét csak egy párna csüngött a bot végén. A csónakja teli volt már kifogott párnákkal, elhatározta hát, hogy a vízbe veti magát, és megnézi, van-e még egyáltalán hal ebben az óriási tóban. Ahogy a habok közé ugrott, rögtön felébredt, és otthon találta magát az ágyában. Feje alatt párna helyett egy hatalmas hal ficánkolt kétségbeesetten.
 
 7
 
 Ceruzával egy ajtót rajzolsz a szobád falára, és izgatottan tapasztod hozzá a füled. Legnagyobb meglepetésedre vidám csevely és kacagás szűrődik át rajta. Kezed önkéntelenül is a kilincs után kap, de hiába is próbálkozol az ajtó kitárásával, ujjaid szürke folttá maszatolják csak a kilincs grafit-vonalait.
 
 8
 
 A férfi kisétált a kertbe, hogy összegyűjtse a mézet a kaptárból. Miközben körbe dongták a rovarok, és kis üvegbe lapátolta a folyékony aranyat, arra gondolt, hogy boldog. Jó kedve akkor sem párolgott el, amikor hazaért. Hirtelen azt vette észre, hogy boldogsága már a szobák falán csorog csillogva. Ekkor egy óriási kéz emelte föl a háztetőt, és elkezdte üvegbe lapátolni a boldogságot, oda sem figyelve a férfi döngicsélő tiltakozására.
 
 9
 
 Van egy könyved a polcon, amelyet ha kinyitsz, óriási szél támad odakinn. Kezdetben csak olykor-olykor nyitod ki, azt is csupán azért, hogy a városlakók meglepetésére a legváratlanabb időpontokban kavarj egy kis szelet. Ám hamarosan magával ragad a lapokon futó történet. Most ott ülsz, belefeledkezve a könyvbe, és már észre sem veszed, ahogy az ablakon túl egy tornádó felkapja, és messzire repíti a járókelőket.
 
 10
 
 Kinézel az ablakon, és egy farkast pillantasz meg, ami nagy erővel próbálja elfújni a házadat. Szegény már fulladozik, őrülten kapkodja a levegőt, végül nem bírja tovább, összeesik, sötét lelkét a friss fehér hó vásznára köpve. Kinyitod az ablakot, és a feléd suhanó gonosz lelket egyetlen fújással messzire űzöd.