2014. december 29. 22:03 - Komor

Komor Zoltán - Szórendezések

1

Reggel kikelve ágyadból egy nagyot sóhajtasz, és csodálkozva figyeled, ahogy a sóhaj kerek buborék formájában repül ki a szádon, és komótosan elindul felfelé. Körülnézel a házban: a nappaliban korallzátony, a fürdőszobában pedig egy elsüllyedt hajó fogad. Ablakai mögül éhes murénák lesnek rád. Sietsz hát vissza az ágyadba, de óvatlanul lépsz, egy óriás kagyló szája szorosan összezárul bokád körül.

2

Szembejössz magaddal az utcán. Figyeled, milyen sokat változtál az évek során. Egy darabig hezitálsz. Végül köszönés nélkül sietsz tovább.

3

Egy vonatra szállsz, és szépen kéred, vigyen akárhova. De sehol a masiniszta, csak áll a szerelvény a végtelenségig.

4

Ráeszmélsz, hogy a lépcsőházban felejtetted a lépteidet. Rohansz ki az ajtón, hogy összeszedegesd őket, de túl késő, valaki rég megelőzött: egy ballonkabátos férfi feszegeti fel a padlóról lábnyomaid, és tömi meg velük éhesen tátongó zsebét. Majd egyenest feléd fordul, és megindul az irányodba. Alighanem le akarja feszegetni a lábadról a maradék nyomokat is. Ijedten zárod magadra az ajtót.

5

Mindenféle érzések tülekednek benned. Mintha csak tarka tollú, piszkos galambok gyűlnének össze néhány száraz morzsa fölött.

6

Betérsz a postára, és feladod csomagként tegnap este látott álmaidat. Fekete filctollal írod rá az oldalára, hogy törékeny, majd átadod egy sűrű szemöldökű postásnak, aki ránézve a feliratra hangosan felkacag, és egy erős mozdulattal áthajítja a dobozt a termen. Nagy csörrenéssel ér földet, de furcsamód csúszik is tovább a padlón, be egy nyitott, raktár feliratú ajtón, ami éles csattanással záródik utána.

7

Milyen ostobának is tartják azt a fát, amely az égbe nyúlik gyökereivel, lombja pedig a föld alatt terebélyesedik.

8

Kellemetlen helyzet, amikor leülsz végre tárgyalni szobád szemközti falával. Felhánytorgatja neked, mennyi közömbösség érte őt a sok-sok év alatt, míg téged szolgált. Lesütöd csak szemed, amikor közli, mennyire utálta ezt a munkát, amelynek során végig fogolyként érezte magát, és egy tapodtat sem haladt előre. Mielőtt bármit felelhetnél, egy határozott viszlátot köp, és csörtetve távozik. Te pedig, ugyan mi mást is tehetnél, gyönge válladra veszed a plafont. Lábad reszket az irdatlan súly alatt, és próbálsz megbékélni a gondolattal, hogy mától kezdve így fognak telni a napjaid.

9

Utazol, de ugyanazt a filmet vetítik a járaton: a hátrafelé szaladó táj végtelenített képsorát. Éveket öregedsz minden elsuhanó fával.

10

Egy épp olvasott könyvből titokban kilopkodod a betűket. Milyen jól fognak még ezek jönni - gondolod, és megszédít a lehetőség, hogy eztán úgy, olyan sorrendben rendezheted össze őket, amilyenben csak akarod. Végül persze jön valami erős szél, és kifújja ujjaid közül a sok betűt, hogy aztán messzi tájakra repítve, szétszórva ismeretlen földeken olyan szavakat rendezzen belőlük, amiket te sohasem akartál leírni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://katapultkortars.blog.hu/api/trackback/id/tr467021025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.