ócska óramutatók zárják szögbe
az ablakon beúszó koszos időt,
darabjaiban fuldoklik
az egész,
az egy,
a mindenség,
én pedig parázs zivatart borogatok magamba,
hangsúlyomat a pokolra helyezem
csontra szorult arcomat nézem,
lelkemet, mely húst vedlett maga köré
és más húsokkal hált,
izmusok között bolyongott és
költeménnyé akart lenni,
de csak foszló ujjlenyomat maradt
külvárosi buszok kapaszkodóin
bemagolt ámításba vesző,
összecsapott öndefinícióm
meztelen üveglankák mélyére csúszik
csípősen törölt gondolatverítéket csapkodok a falra,
materiális teremtésbe bújt isteni apokalipszist várok
üvöltő hívem vagyok
vagy
saját inkvizítorom?
öngyógyító kegyelem jön el hozzám,
olcsó borravaló
magamtól
mára
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.