Láttam Tandorit, a Nádor utca sarkán
totyogott, majszolt
egy kiflicsücsköt, jobb kezében
nehéz szatyorral, nem nézett sehová,
egy csóró kisnyugdíjas ruháját viselte,
és úgy tett, mint aki már
alig bír
hazamenni,
én nem is tudtam, hogy tisztelem őt,
de most váratlanul a torkomba szorult
ez a perc,
Tandori fején a sótlan, szürke sapka,
vállán a zöld kabát, minden lépésnél
egyre fakóbb lett.