Ez egyszer vedd fel a legszebbik kék köpenyed,
derekad vattapamacsos lustaságával mosakodj be
hozzám ma estére: Háremre nem telik még, úgyhogy
elhasznált vérszöveteid birsalmapuhaságával te
fecskendezz belém szenvedélyt, mint más magának
altest ékszert
/
megint itt vagy – egykoron felém pezsdült
mosolyodat látleletként hagytam ott a ringlóhúsos
időben egy kicsit állni: mélabús reggeleim
jódtinktúrás tövében, mint álominfúziót:
csendben beadtalak magamnak, ha nem tudtam
már mit csinálni
/
kárpit kórlap – legyél svédtornás beöntésem
vagy szelíd védőoltásom, ami csukamájolajként
tódul fel belém a megcsaltak fecskendőkéjével:
ma végre beveszlek, mint egy kanalas gyógyszert,
habár már több sebből vérzem, de még pont látom
magam vágyaid bágyadt szemlélődésével
/
/
/
Élessz újra – leszek a rossz oldalad eldobható
narancshéja, s majd megjelenek neked, mint
Batman, ha baj van Gothamban: közénk vagy
ránk csak a valóság tesz panaszt néha, mikor meddő
testközépcsakrák tengerében vágtat át felénk
a felzizzenő kórtermen
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.